Taoizmus és Univerzalizmus

Az ősi Kína vallásosságának az alapja az ősök és szellemek kultusza, az ehhez kapcsolódó mágikus és animisztikus szertartások. A világot benépesítő jó és rossz démonok hitéből bontakozott ki a Kínai panteon, élén az Égi Császárral. A Kínai mitológia kozmológiája ugyanakkor az isteneket is alárendelte az egyetemes összhang világában munkálkodó, két metafizikai princípiumának Jin és Jang. E két elv, elem működésének fő mozgatója a személytelen Örök Törvény . Mindezen elemek teoretikus rendszerré való kidolgozása, sok szent könyvnek számító filozófiai és költői munkában jelent meg. Kibontakozott a Császár Kultusz. Helyet kapott e rendszerben a csillagászat, az időszámítás tudománya csakúgy, mint a császár által, személyesen, a birodalom javára, és nevében végzett tevékenység kultusza is.A kibontakozó Kínai Univerzalizmus keretében, ám önálló vallásként született meg az i.e. hatodik században a Taoizmus. Mestere a legendás bölcs, Lao-ce volt. A tan legfontosabb összefoglalása pedig a "Tao tö king" című munkában maradt az utókorra. A gondolatrendszer középpontjában a Tao, a Világtörvény áll, ami minden létező ős oka. Az ember feladata, hogy szemlélődő módon törekedjen a Tao befogadására, megértésére. Ez eredendő passzivitást követel, Lao-ce szerint a helyes cselekvés, a "nem cselekvés". E gondolatból bontakozik ki a Taoizmus egész mértékletességre, józanságra és lemondásra épülő etikai rendszere. Későbbi fejlődése során Lao-ce mozgalma kettévált. A Taoizmus, részben filozófiai-etikai doktrínaként élt tovább, ugyanakkor azonban kialakult a népszerű vallásos Taoizmus, amely a Kínai Népi Vallásosság fontos, és igen népszerű formájává vált. Mágikus varázslatok, és bonyolult szertartások egész rendszerét alakította ki, és szerzetesek, remeték egész tömegeit juttatta megélhetéshez. A Taoista istenvilág élén, a három tiszta áll. Sang ti, Égisten, a hagyományos mitológia főalakja, továbbá az Őskezdet, azaz a megszemélyesített Tao, és az istenné vált bölcs, Lao-ce.