sen szétfoszlana. Ezt a próbát meg kell állani. Lehet, hogy eljön már az első lépéssel,
melyet az ember az élet ösvényére vivő veszedelmes létrán tesz; lehet, hogy csak az
utolsóval jön el. De ne feledd, ó tanítvány, hogy meg kell állani, és szegezd lelkednek
erőit a feladatra. Ne élj se a jelenben, se a jövőben, hanem az Örökkévalóban. Ez az
óriási gyom ott nem tud virágozni; a létnek ezt a foltját már az örökkévaló gondolatának
légköre is eltünteti.

5. Öld ki a különváltságnak minden érzését. 
— Ne képzeld, hogy félreállhatsz a gonosz vagy s balga ember mellől.
Mindkettő: te vagy, bár kisebb mértéhben, mint barátod vagy Mestered. Ha ellenben engeded,
hogy növekedjék benned a valamely rossz dologtól vagy személytől való különváltságnak
gondolata, ezzel oly karmát teremtesz, amely mindaddig hozzáköt ahhoz a dologhoz
vagy személyhez, amíg lelked fel nem ismeri, hogy nem állhat elszigetelten. Gondold meg,
hogy a világ bűne és szégyene a te bűnöd és szégyened, mert része vagy a világnak; karmád
elválaszthatatlanul egybeszövődött a nagy Karmával. És mielőtt tudásra tehetnél szert, minden
helyen meg kellett fordulnod, szennyesen, tisztán egyaránt. Ne feledd tehát, hogy a
szennyfoltos ruha, melynek érintésétől ma visszariadsz, tegnap talán a tiéd volt, holnap a
tiéd lehet. S ha irtózattal fordulsz el tőle, annál szorosabban tapad majd reád, mikor válladra
hull. Az önelégült ember iszapból vet ágyat magának. Légy önmegtartóztató, mert helyes, —
ne pedig azért, hogy te magad tiszta maradj.

6. Öld ki az érzékelés vágyképét.
7. Öld ki a növekedés utáni éhséget.
8. De állj egyedül és elszigetelten, mert nem segíthet rajtad semmi, ami megtestesült,
semmi, ami tudatában van a különváltságnak, semmi, ami az Örökkévalón kívül
van. Tanulj az érzékelésből, és figyeld meg, mert csak így láthatsz neki az önmegismerés
tudományának, és csak így vetheted meg lábadat a létra első fokán. Növekedjél,
miként a virág nő: öntudatlanul, de buzgón törekedve, hogy lelkét feltárja a levegőnek.
Így kell előre törnöd, hogy megnyisd lelkedet az Örökkévaló számára. De az
Örökkévaló keltse életre erődet és szépségedet, ne pedig a növekvés vágya. Mert az
egyik esetben a tisztaság pompájában fejlődöl; a másikban megkeményít a személyes
növekedés erőszakos szenvedélye.
9. Csupán arra vágyakozzál, ami benned van.
10. Csupán arra vágyakozzál, ami fölötted van.

11. Csupán arra vágyakozzál, ami elérhetetlen.
12. Mert benned van a világ világossága, — az egyetlen világosság, mely az Ösvényre
hullhat. Ha nem tudod észrevenni magadban, hasztalan keresed másutt. Feletted
van, mert ha eléred, elveszítetted saját magadat. Elérhetetlen, mert örökké távolodik.
A világosságba majd belépsz, de a lángot sohasem éred el.
13. Vágyakozzál hevesen hatalomra.
14. Vágyakozzál buzgón békességre.
16. Vágyakozzál mindenekelőtt birtokra.
16. Ám ez a birtok csak a tiszta léleké lehet, s éppen ezért egyformán birtoka lesz
valamennyi tiszta léleknek, s csak ha egyesítve van, lesz különös birtoka az egésznek.
Olyan birtokra szomjúhozzál, amely a tiszta léleké lehet, hogy gazdagságot gyűjts az
élet azon egyesített szellemének, amely egyedül igazi Éned. A béke, melyre vágya

koznod kell, az a megszentelt béke, amelyet semmi sem zavarhat meg, s amelyben a
lélek úgy növekszik, miként a szent virág a csendes lagúnákon. És a hatalom, melyet
a tanítványnak kívánnia kell, az, mely őt az emberek szemében semminek tünteti fel.

17. Keresd meg az utat. 
— Ez a négy szó látszólag talán túlságosan jelentéktelen ahhoz, hogy magában
álljon. A tanítvány azt mondhatná: „Tanulmányoznám-e egyáltalán ezeket a gondolatokat,
ha nem kerestem volna az utat?” Ám ne haladj tovább sietve. Állj meg, és gondolkozzál
egy pillanatig. Az útra vágyakozol-e, vagy pedig látomásaidban olyan szédületes magaslatok
homályos távlata lebeg előtted, amelyekre majd felemelkedsz, olyan dicső jövő, amelyet
majd megvalósíthatsz? Vigyázz! Az utat magáért az útért kell keresni, nem pedig azért, hogy
te járj rajta.

E szabály és a második sorozat tizenhetedik szabálya között összefüggés van. Ha korszakokig
tartó küzdelem és számos győzelem után megnyerted az utolsó ütközetet, és megkérdezted
az utolsó titkot: készen állasz egy további ösvényre. Ha majd megmondják e nagy
feladat utolsó titkát, ebben egy új út misztériuma tárul fel, — olyan ösvény, mely kivezet
minden emberi tapasztalatból, és meghalad minden emberi észlelést én elképzelést. Valamennyi
pontnál sokáig kell időzni és jól megfontolni. Valamennyi pontnál bizonyosnak kell
lenned, hogy az ösvényt saját magáért választottad-e. Először jön az út és az igazság, csak
azután következik az élet.

18. Keresd az utat azzal, hogy befelé visszavonulsz.
19. Keresd az utat azzal, hogy merészen haladsz kifelé.
20. Ne keresd valamely úton. Minden egyes vérmérséklet számára van egy olyan
út, amely a legkívánatosabbnak látszik. Ámde az utat nem lehet megtalálni csakis
odaadás, csakis vallásos elmélyedés révén, pusztán igyekvő haladással, önfeláldozó
munkával, az élet szorgalmas megfigyelésével. Magában egyik sem tudja egy-egy
lépésnél többel előbbre vinni a tanítványt. Minden fokra szükség van, hogy megalkossák
a létrát. Az emberek bűnei, amint leküzdik őket, fokokká válnak a létrában.
Az ember erényei valóban szükséges fokok, melyeket sehogyan sem lehet nélkülözni.
Noha azonban tiszta légkört és boldog jövendőt teremtenek, haszontalanok, ha egymagukban
állanak. Annak, aki az útra akar lépni, bölcsen fel kell használnia az ember
egész természetét. Minden ember saját maga számára feltétlenül az út, az igazság és
az élet. De csak akkor az, ha keményen megragadja egész egyéniségét és felébredt
szellemi akaratának erejével felismeri, hogy ez az egyéniség nem ő saját maga, hanem
csupán olyasmi, amit szenvedések árán alkotott a saját használatára, s amelynek
révén — amint növekedése lassanként kifejleszti értelmiségét — el akarja érni az
egyéniség fölötti életet. Ha tudja, hogy csodálatosan összetett különvált életének ez a

célja, valóban akkor és csak akkor jár az úton. Keresd azzal, hogy elmerülsz saját
legbensőbb lényed titokzatos és dicső mélységébe. Keresd minden tapasztalat megvizsgálásával;
az érzékek használatával, hogy megértsd az egyéniség növekedését és
értelmét, s annak a többi isteni töredéknek szépségét és homályos természetét, akik
egy sorban küzdenek veled, s a fajt alkotják, amelyhez tartozol. Keresd a lét törvényeinek,
a természet törvényeinek, a természetfölötti törvényeinek tanulmányozásával,
és keresd azzal, hogy lelked mélyen meghajol a benned ragyogó homályos csillag
előtt. Amint állandóan virrasztasz és hódolsz előtte, világossága mind erősebb lesz.
Tudd meg akkor, hogy megtaláltad az út elejét. S ha majd megtaláltad a végét, világossága
hirtelen a végtelen világossággá válik.

. — Keresd minden tapasztalat megvizsgálásával, s ne feledd, hogy amidőn
ezt ajánlom, nem azt mondom: „Engedj az érzéki csábításoknak, hogy megismerd”. Mielőtt
okkultista lettél, megtehetted, ám nem teheted azután. Ha már választottál, és az Ösvényre
léptél, szégyenkezés nélkül nem engedhetsz ezeknek a csábításoknak. De borzadás nélkül
tapasztalhatod őket: mérlegelheted, megfigyelheted és vizsgálhatod őket, és a bizalom türelmével
várhatod azt az órát, amikor többé már nem érintenek. De azért ne ítéld el azt, aki
enged; nyújtsd feléje kezedet, mint zarándoktestvéred felé, akinek lábára iszap nehezedett.
Gondold meg, ó tanítvány, ha még oly nagy is a szakadék a jó ember és a bűnös között, nagyobb
a jó ember és aközött, aki tudásra tett szert; megmérhetetlen a jó ember és aközött, aki
az isteniség küszöbén áll. Légy tehát résen, nehogy túl korán a tömegtől különvált valaminek
képzeld magadat. Ha megtaláltad az út elejét, lelked csillaga megmutatja világosságát és

fényénél majd észreveszed, milyen nagy az a sötétség, amelyben ég. Elme, szív, agy, mind
homályos és sötét, míg az első nagy harc nincs megnyerve. Ne csüggesszen el, ne rémítsenmeg a látvány; szegezd szemedet a kicsiny világosságra, és növekedni fog. Ám hadd legyen
a bensődben levő sötétség segítségedre abban, hogy megértsed azoknak a tehetetlenségét,
akik még nem láttak világosságot, akiknek lelke mély sötétségben van. Ne vádold őket! Ne
riadj vissza tőlük, hanem kíséreld meg, hogy egy keveset emelj a világ súlyos karmájából;
nyújtsd segítségedet annak a néhány erős kéznek, amely visszatartja a sötétség hatalmasságait
attól, hogy teljes győzelmet arassanak. Akkor majd belépsz az örömnek egy olyan közösségébe,
amely — igaz — hogy rettenetes fáradalmat és mély szomorúságot hoz, ámde
nagy és folyton növekvő gyönyörűséget is.

21. A virág nyílását a vihart követő csendben várd, ne előbb.
Növekedni fog, kiemelkedik, ágat és levelet hajt, bimbó fakad rajta, míg a vihar
tart, míg az ütközet folyik. De míg az ember egész személyisége fel nem oszlott, fel
nem olvadt, míg az isteni töredék, amely alkotta, nem Iát benne mást, mint komoly
kísérletezés és tapasztalás eszközét, míg az egész természet nem hódolt meg és nem
lett felsőbb Énjének alattvalója, — mindaddig nem nyílhat ki a virág. Olyan csend

támad akkor, mint a trópusok alatt, felhőszakadás után, mikor a természet olyan
gyorsan végzi munkáját, hogy az ember láthatja tevékenységét. Ilyen nyugalom száll
a meggyötört lélekre. És a mély csöndben bekövetkezik az a rejtélyes esemény, amely
megmutatja, hogy az utat megtaláltad. Nevezd, ahogyan akarod, hang, mely szól, hol

nincsen ki szóljon, hírnök, ki jő, alak és anyag nélküli hírnök; vagy a lélek virága,
mely kinyílott. Nincsen hasonlat, mellyel le lehetne írni. De előre érezheted, keresheted,
vágyakozhatsz utána, még a vihar tombolásában is. Egy pillanatig tarthat a
csend, vagy ezer évig, — de véget ér. Ám erejét magaddal viszed. Újból meg újból
meg kell vívni, meg kell nyerni a harcot. A természet nem tud sokáig szünetelni.

 — A virág nyílása az a dicső pillanat, mikor a látás megnyílik; ezt bizalom,
tudás, bizonyosság követi nyomon. A lélek szünete a csodálkozás pillanata, s a megelégedés
következő pillanata, — ez a csönd.

Tudd meg, ó tanítvány, hogy akik átélték a csöndet, akik érezték békességét és megőrizték
erejét, azt óhajtják, hogy te is tapasztald. Ezért a Tanulás Csarnokában, ha be tud oda
lépni, a tanítvány mindig megtalálja Mesterét.

Azoknak, akik kérnek, adatik. De noha az átlagember folyton kér, szavát nem hallják
meg. Mert csak elméjével kér, s az elme szavát csak abban a világban hallják, amelyben az
elme tevékeny. Ezért a huszonegy első szabály követése előtt nem mondom, hogy azoknak,
akik kérnek, adatik.

Okkult értelemben olvasni annyi, mint spirituális szemmel olvasni. Kérni annyi, mint
érezni a benső éhséget, a szellemi törekvés vágyakozását. Olvasni tudni annyi, mint szerény
mértékben megszerezni ezen ékség kielégítésének képességét. Mihelyt a tanítvány tanulnihajlandó, elfogadták, elismerték, elvállalták. Így kell lennie, mert meggyújtotta lámpáját, s
az többé rejtve nem maradhat. De mindaddig nem lehet tanulni, míg az első nagy küzdelem
diadalmasan véget nem ért. Az elme talán már felismeri az igazságot, de a szellem még nem

tudja magába fogadni. Ha egyszer a tanítvány áthaladt a viharon, ha elérte a békét, mindig
van lehetősége a tanulásra, még akkor is, ha megtántorodik, tétovázik, vagy letér az útról. A
Csend Szava ott marad bensejében, s még ha egészen elhagyja is az ösvényt, jön majd nap,
mikor újból megcsendül, mikor széttépi, mikor különválasztja szenvedélyeit isteni lehetőségeitől.
S akkor kínok között s az elhagyott alsóbb én kétségbeesett jajveszékelése között —
újból visszatér.

Ezért mondom: Békesség veled. „Békémet adom néktek” — csak szeretett tanítványainak
mondhatja ezt a Mester, akik olyanok, mint ő maga. De még azok között is, akik a keleti
bölcsességet nem ismerik, van néhány, akinek mondani lehet ezt, akinek napról-napra mind
tökéletesebb mértékben lehet mondani.

Szemléld a három igazságot•. Mindhárom változatlan.

•

A Három Igazságot az alábbi szavakban közlik velünk az „Ének a Fehér Lótuszról” („The Idyll of
the White Lotus”) c. munka nyolcadik fejezetében. Az idézett munkát ugyanaz a Hilarion Mester
diktálta, akinek a kezünkben levő könyvecskét köszönhetjük.

Az előbb leírt szabályok az elsők a Tanulás Csarnokának falára írt szabályok között.
Azoknak, akik kérnek, adatik. Akik olvasni óhajtanak, olvasni fognak. Akik
tanulni kívánnak, tanulni fognak.

BÉKE VELED

„Van három igazság, amely feltétlen, s mely nem veszhet el, bár kinyilatkoztatás híján rejtve is
maradhat.

„Az ember Lelke halhatatlan, s e lélek jövője: határtalan fejlődés és dicsőség.
„Az élet kútfeje bennünk lakozik, és körülöttünk van; halhatatlan, örökké áldásos; nem lehet látni,
hallani, érezni; de aki megismerésére vágyik, megismerheti.

„Minden ember saját magának feltétlen törvényhozója; ő oszt ki magának dicsőséget vagy bánatot,

ő dönt élete, jutalma és büntetése fölött.
„Ezek az igazságok, melyek oly hatalmasok, mint az élet maga, oly egyszerűek is, mint a legegy-
szerűbb emberi elme. Tápláld velük az éhezőket!”

II

A CSENDBŐL, amely békesség, zengő hang csendül fel, s e hang így szól: „Nincs
rendjén; arattál, most vetned kell”. Tudva, hogy e hang a csend maga,
engedelmeskedel.

Te, ki most tanítvány vagy, ki meg tudsz állani, ki képes vagy hallani, látni, szólni,
ki legyőzted a vágyat, s elérted az önmegismerést, ki virágzásban láttad lelkedet és
megismerted, ki hallottad a Csend Szavát, lépj be a Tanulás Csarnokába, és olvasd,
ami számodra ott írva van.

JEGYZET. — Megállani tudni annyi, mint bizalommal lenni; hallani tudni annyi, mint
feltárni a lélek kapuját; látni tudni annyi, mint megszerezni s szemlélés képességét; szólni
tudni annyi, mint erőt szerezni mások segítésére; a vágy legyőzése annyi, mint használni
tudni a személyiséget, és uralkodni rajta; elérni az önmegismerést annyi, mint visszavonulni
a benső erődítménybe, ahonnan a személyes embert részrehajlás nélkül lehet figyelni; virágzásban
látni lelkedet annyi, mint futólagosan megpillantani magadban azt a változást, amely
végezetül embernél többé tesz; megismerni lelkedet annyi, mint teljesíteni azt a nagy feladatot,
hogy szemlesütés nélkül nézz a vakító világosságba, és ne riadj rettegve vissza, mint
valami kísérteties jelenség elől. Megtörténik ez egyesekkel, s így a diadalt, melyet már
majdnem megszereztek, újból elveszítik. Hallani a Csend Szavát annyi, mint megérteni,
hogy az egyetlen igaz irányítás csak belülről jöhet; belépni a Tanulás Csarnokába annyi,

mint elérni azt az állapotot, amelyben a tanulás lehetővé válik. Akkor majd sok lesz ott a
számodra írott szó, lángoló betűvel írt, könnyen olvasható szó. Mert mihelyt a tanítvány
kész, a Mester is készen áll.

1. Állj félre a jövendő harcban, és noha küzdesz, ne te légy a harcos.
2. Keresd a harcost, és hagyd, hogy benned küzdjön.
3. Fogadd meg harci parancsait, és engedelmeskedjél nekik.
4. Ne úgy engedelmeskedjél neki, mintha hadvezér volna, hanem mintha te ma-
gad volnál s mintha szavai saját titkos vágyaidat fejeznék ki, mert ő: saját lényed,
csak végtelenül bölcsebb és erősebb nálad. Keresd őt, különben a küzdelem hevében
és zűrzavarában könnyen elkerülheted; és nem fog ismerni téged, ha te nem ismered
őt. Ha kiáltásod eljut figyelő füléhez, akkor küzdeni fog benned, és betölti bensőd
sivár ürességét. S ha ez megtörtént, egykedvűen, lankadás nélkül eshetsz át a harcon;
félreállva, őt hagyod helyetted küzdeni. Akkor egyetlen kardcsapást sem téveszthetsz
el. De ha nem keresed, ha elkerülöd, akkor nincsen számodra védelem. Agyad kábul,
szíved meginog, látásod és érzékeid cserben hagynak a csatatér porfelhőjében, s barátaidat
nem tudod többé megkülönböztetni ellenségeidtől.

Ő: saját magad, te azonban véges vagy, és tévedésnek alávetett. Ő: örökkévaló és
bizonyos. Ő: örök igazság. Ha egyszer bevonult bensődbe, és harcosoddá lett, sohasem
hagy el többé egészen, s a nagy békesség napján eggyé válik veled.

5. Figyelj az élet dalára.
JEGYZET. — Keresd és figyelj reá először is saját szívedben. Eleinte talán azt
mondod: „Nincs ott; ha keresem, csak hangzavart találok”. Tekints mélyebbre. Ha
újból csalatkoznál, állj meg, és pillants még mélyebbre. Minden emberi szívben természetes
dallam, rejtett forrás lakozik. Lehet, hogy mélyen rejtett, teljesen eltakart és
elnémított, de ott van. Természeted legmélyén hitet, reményt és szeretetet találsz. Aki
a gonoszat választja, vonakodik saját magába tekinteni, betapasztja fülét, hogy ne
hallja szíve dallamát, megvakítja szemét, hogy ne lássa lelkének fényét. Azért teszi,
mert könnyebbnek találja, ha a vágyakban él. De minden élet mélyén hatalmas ár
hömpölyög, melyet feltartóztatni nem lehet, a nagy vizek valóban ott vannak. Akadj
reájuk, s felismered, hogy minden, még a legnyomorultabb teremtmény is csupán
része, bármennyire megvakítja magát e ténnyel szemben, bármily külső szörnyeteget
alkot magának képzeletben. Ebben az értelemben mondom neked: mindazok a lé

nyek, akik között előre törsz, az isteninek részecskéi. És oly csalóka káprázatban
élsz, hogy nehéz megsejteni, hol találod meg először az édes hangot mások szívében.
De tudd meg, hogy tebenned feltétlenül megvan. Keresd meg ott, s ha egyszer hallottad,
környezetedben is könnyebben rátalálsz.

6. Vésd emlékezetedbe a hallott dallamot.
7. Tanuld meg belőle az összhang leckéjét.
8. Most már egyenesen tudsz állani sziklaszilárdan a nyugtalanság közepette, engedelmeskedve
a harcosnak, aki saját lényed, aki királyod. Már csak annyi közöd van
a harchoz, hogy teljesíted parancsát; már nem törődsz többé a küzdelem eredményével,
mert egyetlen dolog fontos: hogy a harcos győzzön, s tudod, hogy képtelen a vereségre.
Így állj, hidegen és éberen, s használd hallásodat, melyet szenvedések árán,
szenvedések megsemmisítése révén szereztél. Amíg csak ember vagy, a hatalmas
dallamnak csupán töredékei érintik füledet. De ha figyeled, emlékezzél reá hűségesen,
hogy semmi se vesszen el abból, ami eljutott hozzád, s igyekezzél megtanulni
belőle, mi az értelme annak. a titoknak, amely körülvesz. Idővel nem lesz szükséged
tanítóra. Miként hangja van az egyénnek. úgy van hangja annak is, amiben él. Hangja
van az életnek is, az élet sohasem hallgatag. Szava pedig nem kiáltás, miként süket
létedre vélnéd, hanem dal. Tanuld meg belőle, hogy része vagy az összhangnak; tanulj
belőle engedelmeskedni az összhang törvényeinek.

9. Figyeld komolyan az egész életet, amely körülvesz.
10. Tanuld meg, hogy értelmesen tekints az emberek szívébe.
JEGYZET. — Teljesen személytelen szempontból, különben látásod nem lesz
tiszta. Ezért mindenekelőtt a személytelenséget kell megérteni.

Az értelem pártatlan: senki sem ellenséged, senki sem barátod, mindannyi tanítód.
Ellenséged: rejtély, melyet meg kell oldani, még ha korszakokig tart is; mert az embert
meg kell érteni. Barátod: saját magadnak része, éned kibővülése, nehezen megfejthető
talány, Egy dolog van csupán, mit még ennél is nehezebben lehet érteni: saját
szíved. Míg a személyiség kötelékei nem lazultak meg, nem lehet megpillantani azÉn-nek ezt a mélységes titkát. Amíg nem állasz külön tőle, nincsen mód, hogy értelmed számára megnyilatkozzék. akkor és csakis akkor tudod majd felfogni és irányítani.
Akkor és nem előbb tudod majd használni minden erejét, és méltó szolgálatnak
szentelni.

11. A legkomolyabban saját szívedet figyeld.
12. Mert saját szíveden át jön az egyetlen fény, mely értelmet adhat az életnek és
világossá teheti számodra.
Tanulmányozd az emberek szívét, hogy megérthesd, mi is ez a világ, amelyben
élsz, s amelynek része akarsz lenni. Figyeld a folyton változó és mozgásban lévő
életet, amely körülvesz, mert az emberek szíve alkotja; s amint érteni igyekszel lényüket
és jelentőségüket, lassanként érteni kezded az élet általánosabb szavát is.

13. A szó csak a tudással jön meg. Szerezz tudást, és majd szólni tudsz.
Nem lehet másokon segíteni, amíg te magad nem értél el némi bizonyosságot. Ha megtanultad
az első huszonegy szabályt, és kifejlesztett erőiddel, bilincseitől felszabadított érzékeiddel
beléptél a Tanulás Csarnokába, akkor felfedezed, hogy forrás lakozik bensődben,
amelyből szó fakad.
A tizenharmadik szabály után nem fűzhetek több szót az eddig leírtakhoz. Békémet
adom néked.

E jegyzetek csak azoknak szólnak, akiknek békességemet adom; azoknak, akik mind a
külső, mind a belső érzékkel tudják olvasni azt, amit írtam.

14. Miután megtanultad, hogyan kell használni a belső érzékeket, miután legyőzted
a külső érzékek vágyait és az egyéni lélek vágyait, miután tudásra tettél szert,
készülj, ó tanítvány, hogy valóban az útra lépj. Megtalálod az utat, állj most készen,
hogy haladj is rajta.
15. Kérdezd a földtől, levegőtől és víztől, hogy milyen titkokat rejtegetnek számodra.
Benső érzékeid kibontakozása arra képesít, hogy ezt megtehesd.

16. Kérdezd a föld Szentjeitől, hogy milyen titkokat rejtegetnek számodra.

A külső érzékek vágyainak legyőzése arra jogosít, hogy ezt megtehesd.

17. Kérdezd meg a Legbensőbbtől, az Egyetlenegytől azt a végső titkot, melyet
örök idők óta tartogat számodra.
A nagy és nehéz diadal, az egyéni lélek vágyainak legyőzése, korszakokig tartó
munka; ezért ne várd jutalmát, míg korszakokon át nem gyűjtöttél tapasztalatokat. Ha
elérkezett az idő e tizenhetedik szabály megtanulására, az ember készen áll, hogy
embernél több legyen.

18. A tudás, mely most már a tied, csupán azért tied, mert lelked eggyé vált minden
tiszta lélekkel és a Legbensőbbel. A Legmagasztosabb bízta ezt gondjaidra.
Áruld el, élj vissza tudásoddal, vagy hanyagold el, s még most is megvan a lehetőség,
hogy visszazuhansz a már elért magaslatról. Nagy lelkek olykor még a küszöbről is
visszazuhannak, mert nem tudják viselni felelősségük súlyát, mert nem tudnak tovább
haladni. Ezért várd mindig hódolattal s remegve e pillanatot, s állj készen a
harcra.

19. Meg van írva, hogy annak, aki az istenség küszöbén áll, nem lehet többé törvényt
szabni, hogy számára vezető többé nem lehet. A tanítvány felvilágosítására
mégis így lehet kifejezni az utolsó küzdelmet:
Ahhoz ragaszkodjál, aminek nincsen sem anyaga, sem léte.

20. Csupán arra a szóra figyelj, amely hangtalan.
21. Csupán arra nézz, ami láthatatlan mind a benső, mind a külső érzék számára.
BÉKE VELED

KARMA

KÉPZELD el velem együtt, hogy az egyéni lét olyan kötél, amely a végtelenből a
végtelenbe nyúlik, melynek nincsen sem kezdete, sem vége, és nem szakadhat el. Ezt
a kötelet számtalan finom szál alkotja, amely — szorosan egymáshoz tapadva —
vastagságát adja. Ezek a szálak színtelenek és feszesség, erősség és simaság tekintetében
tökéletesek. Miközben e kötél, mint ahogy tényleg történik, minden helyen
áthalad, különös balesetek érik. Gyakran megesik, hogy egy szál beakad és odatapad,
vagy talán csak erőszakos rándítás téríti el sima útjáról. Ilyenkor sokáig nincsen
rendben, és megzavarja az egésznek a rendjét is. Néha az egyik szálat szenny vagy
festék éri, s a folt nemcsak az érintkezési ponton terjed tovább, hanem a többi szálat
is elékteleníti. És gondold meg, hogy a szálak élnek, hogy olyanok, mint a villamos
vezetékek, sőt olyanok, mint a remegő idegek. Milyen messzire terjedhetett tehát a
folt, a ferde elhúzódás! Végül azonban a hosszú kötélszálak, az eleven fonalak, amelyek
megszakítás nélküli folytonosságukban az egyént alkotják, a sötétségből a világosságra
kerülnek. Ekkor a szálak többé már nem színtelenek, hanem aranyszínűek;
simán fekszenek újból egymás mellett. Újból helyreállt közöltük a harmónia, és e
benső harmóniából lehet megérezni a szélesebb körű harmóniát.

M.C.: Világosság az ösvényen és Karma

Ez a kép a valóságnak csupán parányi része, egyetlen oldala; még töredéknél is
kevesebb. De azért foglalkozzál vele, mert segítségével majd többet is láthatsz. Először
is meg kell érteni, hogy a jövőt nem alkotja önkényesen a jelennek valamely
külön cselekedete, hanem hogy az egész jövő megszakítás nélküli folytonosságban
van a jelennel, éppúgy, mint a jelen a múlttal. Egy szinten, egy szempontból a kötélre
vonatkozó kép helyes.

Azt mondják, hogy az okkultizmusra fordított csekély figyelem máris nagy
karmikus következményekkel jár. Ez azért van, mert lehetetlen csupán némi figyelmet
is szentelni az okkultizmusnak anélkül, hogy az ember ne választana határozottan
a között, amit hétköznapi nyelven jónak és rossznak mondunk. Az okkultizmusban
tett első lépés a tanítványt eljuttatja a tudás fájához. Le kell szakítania, meg kell
ennie gyümölcsét; választania kell. Tudatlanságból többé nem ingadozhat. Folytatja
útját vagy a jó, vagy a gonosz ösvényén. És csupán egyetlen határozottan és tudatosan
tett lépés akár az egyik, akár a másik ösvényen, hatalmas karmikus következményekkel
jár. A legtöbb ember ingadozva halad előre anélkül, hogy határozottan tudná,
milyen célt akar elérni. Életének zsinórmértéke határozatlan, s ezért karmája is kuszáltan
működik. De mihelyt egyszer elért a tudás küszöbéhez, a zavar csökkenni
kezd, és ennek következtében a karmikus következmények rohamosan fokozódnak,
mert mind ugyanabban az irányban működnek minden szinten. Az okkultista ugyanis

nem lehet kishitű, s vissza sem fordulhat, ha egyszer átlépte a küszöböt. Mindez éppolyan
lehetetlen, mint az, hogy felnőtt férfi újból gyermekké váljék. Fejlődése révén
az egyéniség elérte a felelősség állapotát; ettől többé nem húzódhatik vissza.

Aki szabadulni akar a karma bilincseitől, annak egyéniségét az árnyékból a világosságba
kell emelnie; olyan magasra kell emelnie létét, hogy ezek a szálak ne érintkezzenek
szennyező anyagokkal, s ne akadjanak meg annyira, hogy elhúzódjanak. Az
ilyen ember egyszerűen kiemelkedik abból a régióból, amelyben a karma működik.
De azt a létet, amelyet épen átél, ezért mégsem hagyja el. A talaj göröngyös és szenynyes
lehet, vagy tele dús virággal, melynek hímpora foltot okoz, és édes anyagokkal,
amelyek tapadnak és ragaszkodásokká válnak, — de fölötte mindig ott van a szabad
égbolt. Aki karma nélküli akar lenni, a levegőben keresse otthonát, azután pedig az
éterben. Aki jó karmát akar alkotni, sok zavarral fog találkozni, és abban a törekvésében,
hogy saját aratása számára dús magot vessen, ezer gyomot is vethet, közte az
óriásit. Ne kívánj magot vetni saját aratásod számára; csupán azt a magot kívánd elvetni,
amelynek gyümölcse majd az egész világot táplálja. Része vagy a világnak;
azzal, hogy táplálékot adsz neki, saját magadat táplálod. De még ebben a gondolatban
is nagy veszedelem lappang, amely hirtelen felbukkan és megjelenik a tanítvány előtt,
aki már régóta azt hitte magáról, hogy a jóért tevékenykedik, holott lelkének
legbensejében csakis rosszat látott; vagyis azt hitte magáról, hogy szándéka nagy ál

dás az emberiség számára, holott időközben öntudatlanul folyton a karma gondolata
foglalkoztatta, és a nagy áldás, amelyért tevékenykedik, őneki szól. Az ember elűzheti
magától a jutalom gondolatát, de épen ebből az elűzésből derül ki az a tény, hogy
jutalomra vágyik. Hiábavaló tehát, ha a tanítvány önmegtagadás révén akar tanulni A
léleknek bilincs nélkülinek kell lennie, a vágyaknak szabadoknak kell lenniök. De
amíg nem irányulnak arra az állapotra, amelyben nincsen sem jutalom, sem büntetés,
sem jó, sem rossz, addig hasztalan minden igyekvése. Látszólag nagy haladást tehet,
de jön majd egy nap, mikor szemtől szembe néz saját lelkével, s akkor felismeri,
hogy mikor eljutott a tudás fájához, a keserű gyümölcsöt választotta, nem pedig az
édeset. Akkor azután teljesen lehull a fátyol; lemond szabadságáról, és vágyának rabszolgája
lesz. Légy tehát résen, te, ki csak most fordulsz az okkultizmus élete felé.
Tanuld meg most, hogy nincsen orvosság a vágy ellen, nincsen orvosság a jutalom
szeretete ellen, nincsen orvosság a sóvárgás nyomorúsága ellen, ha csak nem irányul
a tekintet és hallás arra, ami láthatatlan és hangtalan. Kezdd el már most ennek a
gyakorlását, és ezernyi kígyót tart távol ösvényedtől. Élj az örökkévalóban.

A karma tulajdonképpeni törvényeinek működését mindaddig nem lehet tanulmányozni,
amíg a tanítvány nem érte el azt a pontot, amelyen nem érintik többé. A beavatottnak
jogában áll, hogy megkérdezze a természet titkát, hogy ismerje azokat a
szabályokat, amelyek az emberi életet irányítják. Ezt a jogot azzal szerzi meg, hogy

kiemelkedett a természet korlátozásai közül, hogy kiszabadította magát az emberi
életet irányító szabályok alól. Az isteni elemnek elismert részévé lett, s a mulandó
többé már nem érinti. Ekkor ismeri meg azokat a törvényeket, amelyek a mulandó
állapotokat szabályozzák. Ezért te, aki arra vágysz, hogy megértsed a karma törvényeit,
elsősorban azt kíséreld meg, hogy szabadulj e törvények alól. Ezt pedig csak
azzal lehet elérni, ha figyelmedet arra irányítod, amit e törvények nem érintenek.