forrás: Anthony de Mello: A csend szava - Egy perc bölcsesség

A csend

– Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? – kérdezte egy tanítvány.
– Természetesen – mondta a Mester.
– De egy perc az túlságosan rövid?
– 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.
A Mester később azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:
– Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
Elképedt tanítványaihoz azután így szólt a Mester: – Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?
Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

Csodák

Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyőződhessen
a Mester hírének valódiságáról. – Milyen csodát tett a Mestered? – kérdezte az egyik tanítványtól.
– Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti
valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Felnőttkor

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester: – Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?
A tanítvány megdöbbent.
– De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.
– S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk,
hanem azért, hogy önállóságra neveljen? 

Odafigyelés

– Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?
– Hallgatással – mondta a Mester.
– És hogyan kell hallgatnom?
– Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor
azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg.

Képtelenség

A Mester állandóan egy téglával kapargatta annak a szobának a padlóját, ahol a
tanítvány leült elmélkedni. A tanítvány először boldog volt, azt gondolván, hogy ezzel
ellenőrzik a koncentrálóképességét. Amikor azonban a zaj már elviselhetetlen lett,
kitört:
– Mi az ördögöt csinálsz itt? Nem látod, hogy elmélkedem?
– Csiszolom a téglát, hogy tükör legyen belőle – mondta a Mester.
– Őrült vagy? Hogyan tudsz téglából tükröt csinálni?!
– Nem vagyok őrültebb, mint te! Hogyan tudsz puszta önmagadból elmélkedőt
csinálni?!

Virrasztás

– Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
– Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.
– De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel
számomra?
– Hogy biztosan ébren legyél, amikor a nap kezd felkelni.

Vallás

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
– Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre – mondta. –
Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek,
mint például én?
– Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
– Hihetetlen! Mi az a szó?
– Csend.
– S hogyan érhetem el a csendet?
– Elmélkedéssel.
– És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
– Csend.

A lelki élet útja

Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen
szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott,
fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.
– Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bővebben kifejteni?
A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."
– De mit jelentenek ezek a szavak? – kérdezte az idegen kétségbeesve.
A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti,
hogy TUDATOSSÁG."

Jelenlét

– Hol keressem a megvilágosodást?
– Itt.
– Mikor nyerem el?
– Éppen most.
– De akkor miért nem érzem?
– Mert nem látsz.
– Mit kellene látnom?
– Semmit, csak nézz.
– Mire?
– Amire a szemed rápillant.
– Másként kell valahogy néznem?
– Nem, a közönséges nézés jó lesz.
– Nem úgy nézek állandóan?
– Nem.
– Miért nem?
– Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned. Többnyire valahol máshol vagy.

A legbelső

A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani. – Menj, ülj be a celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre – mondta a Mester.
– De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes.
– Igenis van cellád. Nézz magadba.

Prófécia

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.
– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45
éves korodig?
– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?
– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni
szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
– Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.
– Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.
Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
– Gazdag leszek megint?
– Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

Tudatlanság

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy tudósok a világ minden tájáról a
csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.
Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és
megkérdezte:
– Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?
– Az igazat megvallva – mondta a Mester kényszeredetten –, a fiú annyit olvas,
hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

Boldogság

– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok.
Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom.
Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? – kérdezte a Mester.
– Esküszöm, bármit megteszek.
– Jól van. Hány állatotok van?
– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik,
bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
– Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindanynyian!
– Menj haza – mondta a Mester –, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött viszsza.– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország,
olyan csendes, tiszta és tágas!

Mozgás

A tanítványokhoz, akik állandóan a bölcsesség szavaiért nyaggatták, a Mester így
szólt:
– A bölcsességet nem lehet szavakban kifejezni. Az a cselekvésben nyilvánul meg.
De amikor azt látta, hogy a tanítványok hanyatt-homlok vetették magukat a munkába,
hangosan felnevetett és azt mondta:
– Ez nem cselekvés, hanem mozgás.

Beszéd

A tanítvány már alig bírta türtőztetni magát, hogy el ne mondja a pletykát, amit a
piacon hallott.
– Várj egy percig – intette a Mester. Igaz az, amit el akarsz nekünk mondani?
– Nem gondolnám.
– Hasznos?
– Nem, egyáltalán nem az.
– Szórakoztató?
– Nem.
– Hát akkor minek hallgassuk meg?

Bebörtönzöttség

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz.
– Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

Bálványozás

A tanítványhoz, aki roppant tisztelettudó volt, így szólt a Mester:
– A fény visszaverődik a falról. Miért tiszteled a falat? Légy figyelmes a fényre!

Azonosság

– Hogyan keressük az egységet Istennel? – Minél jobban keresed, annál nagyobb
lesz a távolság közte és közted.
– Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
– Értsd meg, hogy az nincs ott.
– Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
– Nem egy, de nem is kettő.
– Hogyan lehetséges ez?
– A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is
kettő.

Végzet

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
– Te alakítod a végzetedet.
– De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
– Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

Átalakulás

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

Hazatérés

– Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki és az isteni
mondta a Mester.
– Mi a testi fokozat? – kérdezték a buzgó tanítványok.
– Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.
– És a lelki?
– Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokba, s a fa már nem fa, a hegy
pedig már nem hegy többé.
– És az isteni?
– Ah, az a megvilágosodás – mondta a Mester kuncogva –, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.

Megérkezés

– Könnyű-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?
– Egyik sem.
– Hogyhogy egyik sem?
– Úgy, hogy ilyen nincs is.
– De akkor hogyan érünk célba?
– Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.

Fejlődés

A következő nap azt mondta a Mester:
– Haj, könnyebb utazni, mint megállni. A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
– Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
– De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? – kérdezték az elámult tanítványok.
– Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

Megtérés

A tanítványok egy csoportjának, kiknek minden szívevágya egy zarándoklat volt, azt mondta a Mester:
– Vigyétek magatokkal ezt a keserű tököt. Föltétlenül mártsátok bele minden szent
folyóba, s vigyétek el minden kegyhelyre!
Amikor a tanítványok visszajöttek, a tököt megfőzték, s feltálalták egyfajta szentségi
ételként.
– Különös – mondta a Mester ravaszul, miután megkóstolta -: sem a szenteltvíz, sem a kegyhelyek nem édesítették meg!

Alázat

Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője, ezt mondta a
Mester:
– Ha valóban az Igazságot keresed akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.
– Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
– Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.

Önelfogadás

– Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?
– Miért akarsz nagy lenni? – kérdezte a Mester. – Embernek lenni is elég nagy teljesítmény. 

Erőszak

A Mester mindig azt tanította, hogy a bűntudat olyan gonosz érzés, amit el kell kerülni, mint az ördögöt. Minden bűntudatot!
– De nem kell-e a bűnünket gyűlölnünk? – kérdezte az egyik tanítvány.
– Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.