Egy
alkalommal Kapilavatthu városban kihirdették a nyári holdtölteünnepséget. Nagy
tömeg mulatozott az ünnepségen. Májá királyné a holdtöltét megelőző hetedik
naptól kezdve megtartóztatta magát a részegítő italoktól, s virágfüzérekkel
és illatos kenetekkel ékesen vett részt a holdtölte-ünnepségen. A hetedik nap
reggelén felkelt, illatos vízben megfürdött, bőkezű adakozás során
négyszázezer pénzt szétosztott, minden ékszerével felékesítette magát, a
legfinomabb ételeket fogyasztotta, elvégezte az ünnepi szertartásokat, majd
ünnepi öltözetben hálóházába lépett, lepihent fényes nyoszolyájára, álomra
szenderedett, és ezt az álmot álmodta: Négy mahárádzsa nyoszolyástul
felemelte, a Himálajára vitte, a hatvan mérföld széles Manószilá-fennsíkon
letették egy hét mérföld magas szálafa tövében, és távolabb léptek. Ekkor
megjelentek a mahárádzsák hitvesei, az Anótatta-tóhoz vezették a királynét,
megfürösztötték minden emberi vétket lemosó vizében, égi köntösbe
öltöztették, illatszerekkel hintették be, égi virágokkal ékesítették, majd a
közelben lévő Ezüst-hegyen, a hegy belsejében, egy aranypalotában égi ágyat
vetettek kelet felé fordított fejrésszel, arra fektették a királynét. Eközben
a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen
legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől
közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva,
elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról
megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy
behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén. Reggel a
királyné felébredt, és elmondta a királynak, hogy mit álmodott. A király
magához hívatta hatvannégy legbölcsebb papját, zöld levelekkel és virágokkal
behintett földön kényelmes ülőhelyeket készíttetett nékik ünnepélyes
szertartással, s mikor a papok helyet foglaltak, arany- és ezüstedényeket
töltetett meg vajban-mézben-cukorban főtt tejberizzsel, arany-
és ezüstfedővel fedve nyújtotta át nekik, viseletlen ruhákkal, barna
tehenekkel és egyéb ajándékokkal tisztelte meg őket. Miután mindennémű
kívánatos dologgal megtisztelte őket, elmondta az álmot, és megkérdezte: -
Mi fog történni? A papok így szóltak: - Ne aggódj, mahárádzsa! Magzat
fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni,
s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát,
és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz
belőle. ................................................................................................................................................ Májá
királyné tíz hónapig hordozta méhében a Bódhiszattvát, mint edényben a
szézámolajat. Mikor terhességének végéhez közeledett, szülei házába
kívánkozott, és szólt Szuddhódana mahárádzsának: - Felség, rokonaimhoz
szeretnék menni Dévadaha városba. - Rendben van - egyezett bele a király, és
a Kapilavatthuból Dévadaha városba vezető utat elegyengette, zászlókkal,
lobogókkal és hordókba ültetett platánfákkal felékesítette, a
királynét aranyos hintóba ültette, ezer tanácsosát mellé rendelte, és nagy
kísérettel útnak indította. 4 A két város között, mindkét város lakóinak
tulajdonában, volt egy Lumbiní-liget nevű, kies szálafaerdő. Ebben az időben
minden fa virágpompában állt, tövétől az ágak hegyéig, s az ágak között és a
virágok körül ötszínű méhek raja és mindenféle madársereg röpködött,
édes daluk zsongott. Az egész Lumbiní-liget olyan volt, mint Indra isten égi
kertje, mint nagy hatalmú király vigalomra felkészített mulató csarnoka.
Amikor a királyné megpillantotta, kedve támadt sétálni a szálaerdőben. A
tanácsosok lesegítették a királynét, és bementek vele a szálaerdőbe. A
királyné egy hatalmas szálafa tövéhez lépett, és le akart törni egy gallyat.
A szálafa ága lehajlott, mint egy nádszál meghajló vége, úgyhogy a királyné
kézzel elérte. Kinyújtotta kezét, és megfogta az ágat. Eközben rájöttek a
szülési fájdalmak. A kísérő sokaság lepelt vont köré, és visszalépett. A
szálafa ágába kapaszkodva, álló helyzetben hozta világra a magzatot. Ekkor
négy szentséges világteremtő Brahmá jelent meg, kezükben aranyhálóval.
A Bódhiszattvát felfogták az aranyhálóba, anyja elé helyezték, és így
szóltak: - Örvendezz, királyné, dicsőséges fiad született!