Sákja Muni Szidhárta
I.e. 560-480 Kapilavasztu-ban Shatria varnából származik. Az apja egy törzs királya volt. Más neve Sákja Muni Szidhárta azt jelenti: célját elérte keresztneve pedig: Gautama
Maga a buddha szó felébredettet, megvilágosodottat jelenet. Tehát az, hogy „buddha” valójában a rangja. Apja két jóslatot kapott születése előtt. Vagy nagy uralkodó lessz, vagy nagy vallástanító válik fiából. Természetesen nagy uralkodóra vágyott, ezért szinte hermetikusan elzárta a világ elől.
Buddha életét „kiszínezték”, legendává nőtte ki magát. Születését béke lengi körül.
Pompában él, megnősül, fia születik, majd 29 éves korában 4 kikocsikázás alkalmával 4 jelentős találkozás kapcsolódik. "ez is legenda". Indra jelenik meg neki 4 alakban mint öregember mint beteg ember mint halottas menet és vándor aszkéta Ezek rádöbbentik arra, hogy az élet értelmét máshol kell keresnie. Elhagyja családját búcsú nélkül, visszaküldi lovát, ésleborotválja a fejét, majd otthontalanságba vonul. Különböző utakat gondol ki: Egyik út sem hozza meg számára amit akar. 5 remete van vele, akik elhagyják, mert ő elfogad egy parasztasszonytól némi élelmet. Aztán megvilágosodik. Utoléri az 5 szerzetest Benareszben, ahol is megtartja a benareszi prédikációt, ezzel mozgásba hozza a tan kerekét. Ekkor mondja el tanításának lényegét, melyet az 5 szerzetes elfogad. Tanításának lényege a 4 neves igazság: Első- szenvedés nemes igazsága – az élet szenvedés. A születés szenvedés, a kedvestől való távollét szenvedés, minden lét gyakorlatilag szenvedés Második- szenvedés oka: létszomj, életvágy – ragaszkodunk ehhez a világhoz. Hiába ér el valamit az ember, új kell, sosincs vége. Dharma, itt a jelentése az elemek, amelyből áll az emberi test és lélek. Ha meghal az ember, az elemek széthullanak, és az életvágy összehozza őket, újjászületünk másképp. Harmadik- Szenvedés megszüntetése: létszomj kiölése révén lehetséges, mert akkor nem jönnek össze újra az elemek, hanem eljutnak a Nirvana-ba. Ez a kihúnyás. Az üdvözülés ami paradicsomba jutás, kiszállás a körforgásból. Negyedik- Hogyan lehetséges a Nirvana elérése: Nyolcszor mondjuk azt, „helyes”. Helyes életvezetés, helyes felismerés, helyes gondolkodás, helyes beszéd, helyes cselekvés, helyes életmód, helyes igyekezet, helyes elmélkedés, helyes elmélyedés szellemi iskolázottság, bölcsesség
Buddha e módszerét középútnak nevezi. Két szélsőség között van, aszkézis és az élvezetek hajszolása között.
Öt parancsolata van a világ számára: - ne ölj - ne lopj - ne hazudj - ne kövess el házasságtörést - ne fogyassz részegítő italokat
Szerzetesrendet alapít Nincs semmijük. Koldusnak nevezi őket Buddha. . Ligetekben töltik az esős évszakokat. Később kolostorokat építenek nekik. Buddha 80 évig él. Ételmérgezést kap. Elégetik, a hamvait a föld 10 fejedelmének küldik el. Emlékműveihez szubvákat építenek, melyek a hamvai helyét jelzik.
Buddha nem akarta, hogy istennek tartsák. Szerinte az ember a legmagasabb szintű lény, csak ember juthat el a megvilágosodás állapotába. És csak önmaga segítségével juthat el. Istenek igaz vannak a buddhizmusban, de nincs szerepük, nem segítenek. A buddhizmushoz nem kell hit, tudásról van szó, melyeket meditációk során szerezhet az ember.
A buddhisták tankövetőknek mondják magukat, nem hívőknek. Hersztikus jellegű tan, senkitől nem követeli, hogy saját vallását feladja ahhoz, hogy a buddhizmus követője legyen. Nagyfokú tolerancia jellemzi, szép számmal talál követőkre. Kimondják, hogy más vallásokat is tisztelni kell.
Gond, hogy Buddha nem írt le semmit, prédikációkat tartott csupán.
|