BUDDHA MEGVILÁGOSODÁSA

- És ekkor, Aggivesszana, még megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosodtam volna,
mikor még csak bódhiszattva voltam, ez a gondolatom támadt: „Az otthon rabság, szemétgödör.
A remeteség szabad levegő. Aki a házban marad, nem képes a teljesen megigazult,
teljesen megtisztult aszkétaéletnek eleget tenni. Jobb lesz, ha most hajamat és szakállamat
lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távozom.”
És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság
gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és
szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam. Remete
lettem, s az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva,
felkerestem Álára Kálámát. Álára Kálámához érkezve, így szólítottam meg:
- Álára Káláma testvér, ezt a tant és életmódot követve szeretnék aszkétaéletet élni.
Álára Káláma így válaszolt szavaimra:
- Maradj itt, tiszteletreméltó úr! Ez a tan olyan, hogy értelmes ember rövid idő alatt felfogja,
megérti és magáévá teheti.
És én rövid idő alatt, igen hamar felfogtam ezt a tant. Meggyőződtem róla, hogy mindent
megtanultam, megismertem és megértettem, amit a száj és beszéd közölhet: a tudás igéit és a
régiek igéit, én magam is, a többiek is.
Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Álára Káláma nem közölte velünk a teljes tant, ilyen
meggondolással: „Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem.” Álára Káláma
bizonyára többet is tud erről a tanról.” Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
- Káláma testvér, mennyiben közölted velünk ezt a tant, úgy, ahogyan te magad felfogtad,
megértetted és magadévá tetted?
Ekkor Álára Káláma feltárta a semmiség birodalmát. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt:
„Nemcsak Álára Káláma tett szert bizonyosságra, én is szert tettem bizonyosságra. Nemcsak
Álára Káláma tett szert szilárdságra, én is szert tettem szilárdságra. Nemcsak Álára Káláma
tett szert felfogóképességre, én is szert tettem felfogóképességre. Nemcsak Álára Káláma tett
szert elmélyedésre, én is szert tettem elmélyedésre. Nemcsak Álára Káláma tett szert
bölcsességre, én is szert tettem bölcsességre. Jobb lesz, ha ezt a tant, amelyről Álára Káláma
így beszél: „Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem”, megpróbálom saját
erőmből elsajátítani.” És rövid idő alatt, igen hamar felfogtam, megértettem és magamévá
tettem ezt a tant.
Ekkor ismét Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
- Káláma testvér, ebben áll ez a tan, ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
- Testvér, valóban ebben áll ez a tan, ahogyan én felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
- Testvér, ezt a tant most én is ugyanúgy felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
9
- Boldog vagyok, testvér, szerencsés vagyok, testvér, hogy ilyen kiváló személyt tisztelhetek
aszkétatársamként. Ahogyan én felfogtam, megértettem, magamévá tettem és hirdetem a tant,
úgy fogtad fel, értetted meg és tetted magadévá te is; ahogyan te felfogtad, megértetted és
magadévá tetted a tant, úgy fogtam fel, értettem meg, tettem magamévá és hirdetem én is.
Ahogyan én ismerem a tant, úgy ismered te is; ahogyan te ismered a tant, úgy ismerem én is.
Amilyen én vagyok, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Jöjj, testvér,
irányítsuk ketten a tanítványokat!
Így tanítóm, Álára Káláma, engem, tanítványát, magával egyenlőnek ismert el, és nagy tiszteletben
részesített. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Ez a tan nem vezet lemondáshoz,
vágytalansághoz, csillapodáshoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, nirvánához,
csupán a semmiség birodalmába jutáshoz.” És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam
ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva,
felkerestem Uddaka Rámaputtát. [Megismétlődik a szöveg; „semmiség birodalma” helyett
most „sem tudat, sem öntudatlanság birodalma” szerepel.] És elégtelennek találtam ezt a tant,
elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, egyik
helyről a másikra vándoroltam Magadha tartományban, és Uruvélá település közelébe értem.
Ott gyönyörűséges tájra bukkantam, kies erdőségre, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő
folyóra, körös-körül mezőkre és szántóföldekre. Ekkor ez a gondolatom támadt: „Valóban
gyönyörűséges ez a táj: kies erdőség, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő folyó, köröskörül
mezők és szántóföldek. Ennyi elég a tisztes családból származó, elmélyedésre vágyó
embernek az elmélyedésre.” És ott maradtam, mondván: „Ennyi elég az elmélyedésre.” [...]
És ekkor ez a gondolatom támadt: „Mi volna, ha fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz
tapasztva, elmém erejével visszafognám, elfojtanám, megbénítanám gondolkozásomat?”
És ekkor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével
visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat. És amikor fogaimat fogaimra
szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam,
megbénítottam gondolkozásomat, veríték borította el hónom alját. Mint amikor egy erős
ember a gyengébb embert fejénél fogva megragadja, vagy vállánál fogva megragadja, lefogja,
fojtogatja, megbénítja, ugyanúgy elborította a veríték hónom alját, amikor fogaimat fogaimra
szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam,
megbénítottam gondolkozásomat. Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem
zavartalan és megingathatatlan, de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra
ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől. És az így keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni
gondolkozásomat. [...]
Ekkor ez a gondolatom támadt: „Mi volna, ha most lélegzetvétel nélküli révületbe merülnék?”
És visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át. És amikor visszatartottam
a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át, őrjítő fájdalom támadt a fejemben.
Mintha egy erős ember kemény szíjköteggel korbácsolná a fejemet, olyan őrjítő fájdalom
támadt a fejemben, mikor visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át.
Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem zavartalan és megingathatatlan,
de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől.
És így a keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni gondolkozásomat. [...]
10
Ekkor ez a gondolatom támadt: „Mi volna, ha csak kevés, kevés táplálékot vennék magamhoz,
egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet?” És csak kevés, kevés
táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol
lencsepépet. És amikor csak kevés, kevés táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit,
hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet, testem rendkívül lesoványodott. Karom és
lábszáram olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a nádszál, vagy lián szára. Ülepem
olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a teve patája. Hátgerincem kiugró csigolyáival
olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint golyók füzére. Bordáim úgy meredtek ettől a
szűkös táplálkozástól, mint rozzant ház tetőgerendái meredeznek. Szemüregem mélyén a
beesett szemgolyók úgy ültek ettől a szűkös táplálkozástól, mint mély kút fenekén
megcsillanó víztükör. Fejbőröm ráncos és aszott lett ettől a szűkös táplálkozástól, ahogyan a
száráról levágott tök megráncosodik és összeaszik a széltől és a nap hevétől. És amikor a
hasamat megtapintottam, a gerincemet érintettem, és amikor a gerincemet megtapintottam, a
hasamat érintettem, olyan közel került egymáshoz a hasam és a gerincem ettől a szűkös
táplálkozástól. És amikor vizeletemet és székletemet akartam üríteni, előrebuktam ettől a
szűkös táplálkozástól. Hogy testemet erősítsem, kezemmel dörzsöltem tagjaimat; és miközben
kezemmel dörzsöltem tagjaimat, elcsenevészedett szőrzetem kihullott a dörzsöléstől ettől a
szűkös táplálkozástól.
Amikor az emberek láttak, így szóltak: „Megkékült Gótama remete!” Mások így szóltak:
„Nem megkékült Gótama remete, megbarnult Gótama remete!” Ismét mások így szóltak:
„Nem megkékült Gótama remete, és nem megbarnult Gótama remete, megsárgult Gótama
remete!” Ennyire kikezdte tiszta, világos testszínemet ez a rendkívül szűkös táplálkozás.
Ekkor ez a gondolatom támadt: „Minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet
remeték és papok a múltban átéltek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden
fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a jövőben át fognak élni, ez a
legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet
remeték és papok a jelenben átélnek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. Mégis e
keserves önsanyargatás nem segít hozzá a nemes megismerés és tisztánlátás földöntúli
üdvéhez. Bizonyára más út vezet a megvilágosodáshoz.”
Ekkor ez a gondolatom támadt: „Emlékszem, hogy egyszer, miközben atyám, Szakka, mezei
munkában szorgoskodott, én egy gránátalmafa hűs árnyékában ültem, és minden vágytól
távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben
az első révület (dzshána) állapotába jutottam. Bizonyára ez az út vezet a megvilágosodáshoz.”
[...]
Ekkor ez a gondolatom támadt: „Ezt a boldogságot nem könnyen lehet elérni ilyen mérhetetlenül
legyengült testtel. Jobb lesz, ha ismét elegendő táplálékot veszek magamhoz, főtt rizst
fogyasztok.” Ekkor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam.
Ebben az időben öt szerzetes volt, akik követőimül szegődtek, mondván: „Ha Gótama remete
valamilyen felismerésre jut, közölni fogja velünk.” De amikor ismét elegendő táplálékot
vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam, akkor ez az öt szerzetes elfordult tőlem és
otthagyott: „Gótama remete falánk lett, felhagyott az igyekezettel, falánkságba merült.”
Amikor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, megerősödtem, és minden vágytól
távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben
az első révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg
gondolkozásomat.
11
Az elmélkedést és gondolkozást feladva, elértem a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását,
az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet; a
második révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg
gondolkozásomat.
Az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot
éreztem testemben, amelyről az igaz emberek ezt mondják: „Az egykedvűen emlékező
boldogan él.” Így a harmadik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság
érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után
elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik
révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges,
szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam
gondolataimat. Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen: egy
életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre,
negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének
időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása
és keletkezése közötti időszakokra. „Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban,
ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így
végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra.” Így emlékeztem vissza sok
különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott
meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság,
megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság
érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges,
szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére
irányítottam gondolataimat. Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam
távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat,
boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza: „Ezek a kedves
lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat
követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint
cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre,
mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik,
szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes
nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után
jó útra kerülnek, égi világba jutnak.” Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi
látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat,
szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek
vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan
buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály,
megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges,
szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. „Ez a
szenvedés” - értettem meg a valóságnak megfelelően. „Ez a szenvedés oka” - értettem meg a
valóságnak megfelelően. „Ez a szenvedés megszüntetése” - értettem meg a valóságnak
12
megfelelően. „Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út” - értettem meg a valóságnak
megfelelően. „Ezek az indulatok” - értettem meg a valóságnak megfelelően. „Ez az indulatok
oka” - értettem meg a valóságnak megfelelően. „Ez az indulatok megszüntetése” - értettem
meg a valóságnak megfelelően. „Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út” - értettem meg
a valóságnak megfelelően.
Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok
indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától.
Felismertem: „A megváltás a megváltottban van.” Megértettem: „Legyőztem a születést,
beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm.”
Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan
buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a
világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat,
Aggivesszana.